Hírek

13 jan
A jövő szakembereit képzik az Informatikai Karon
Piacképes tudást, ipari tanúsítványok megszerzését, az adattudomány és a mesterséges intelligencia legújabb ismereteit, valamint azonnali elhelyezkedési esélyt kínál a Debreceni Egyetem Informatikai Kara. Az általános felvételi eljárásban három alap- és egy osztatlan képzés, valamint öt mesterképzés közül választhatnak a jelentkezők. Idén először Adattudományi mesterképzést is hirdet a kar.
12 jan
Piacképes tudás, egyedülálló képzési kínálat
Több újdonsággal, köztük a nemzetközi szinten is különlegességnek számító kortárs könnyűzenei alapszakkal, a precíziós mezőgazdasági mérnöki alapszakkal és a villamosmérnöki mesterképzéssel várja a jelentkezőket a Debreceni Egyetem a 2023-as általános felvételi eljárásban. Idén először külön ösztöndíjjal várja az intézmény a legtehetségesebb gólyákat.
12 jan
Ízelítő az Egyetemi Életből
Lelkesen szurkoltak hazájuk futball válogatottjainak a világbajnokság idején a Debreceni Egyetem külföldi hallgatói. Milyen zenekarok lépnek majd fel nyáron a Campus Fesztiválon, illetve hol található és miről nevezetes a debreceni Killer-ház? Egyebek mellett ezekről is lehet olvasni az Egyetemi Élet új számában.
11 jan
A fővárosban is bemutatkozik a DE
Egyedi arculatát, széleskörű képzési portfólióját, a pezsgő hallgatói életet, valamint kulturális és tudományos programkínálatát is ismerteti a csütörtökön nyíló Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon a Debreceni Egyetem. Az ország legnagyobb felsőoktatási seregszemléjén az intézmény minden kara megjelenik.
22 dec
A DE a legjobb döntés - vár a Debreceni Egyetem
Megjelent az online általános felsőoktatási felvételi tájékoztató, amelyben a Debreceni Egyetem valamennyi jövő szeptemberben induló képzése – köztük újdonságként a kortárs könnyűzenei és a precíziós mezőgazdasági mérnöki alapképzések, a szociális munka alapszak, valamint a szakvédőnő mesterképzés – is megtalálható. A tájékoztatóban az intézménnyel kapcsolatos legfontosabb információk is elérhetők.
21 dec
Viszlát 2022! Helló 2023!
Jelentős események, rekordszámú híradás és egy megrázó veszteség – a sajtóban is nehéz, de eredményes évet zárt a Debreceni Egyetem. Mintegy ezer egyetemi hírt adott közre és több mint 30 ezer médiamegjelenéshez nyújtott segítséget idén az elhunyt sajtófőnök, M. Tóth Ildikó nevét viselő, átalakított sajtóközpont.
21 dec
A FOK Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjasai
Az egyik legrangosabb felsőoktatási ösztöndíjat, a Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjat elnyert kiemelkedően tehetséges hallgatóit köszöntötte a Debreceni Egyetem Fogorvostudományi Karának Kari Tanácsa. Az ünnepségen három hallgató vehette át a támogatásról szóló oklevelet a kar dékánjától.
19 dec
Gáláztak az egyetemisták
Gálakoncerttel zárta a szemesztert a Debreceni Egyetem Könnyűzenei Intézete a Zeneművészeti Kar Liszt termében. A hagyományos félévzáró fellépesen a kurzus hallgatói színvonalas produkciókkal mutatták be, mit tanultak és mennyit fejlődtek az elmúlt hónapokban.
19 dec
Esküt tettek a jövő agrárszakemberei
Átvették diplomáikat szombaton a Debreceni Egyetem agrárkarának végzősei, köztük az első lótenyésztő, lovassport szervező agrármérnökök. A Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar hallgatói a Főépület Díszudvarán tettek esküt az agrárium szolgálatára.
16 dec
Szakmai elismerést kapott a Zeneművészeti Kar oktatója
Az Artisjus pedagógiai díját vehette át Szabó István, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar tanára kiemelkedő zeneoktatói tevékenységéért. Ezzel folytatódik a kar sikersorozata, hiszen az elmúlt hetekben több tehetséges növendék is eredményesen szerepelt rangos hazai és nemzetközi versenyeken.