Hírek

19 dec
Újra gálakoncerttel zárult a könnyűzenei kurzus
Félévzáró gálakoncerten léptek közönség elé és mutatták meg tehetségüket a Debreceni Egyetem Könnyűzenei Intézetének hallgatói a Liszt teremben. A hallgatók hazai és külföldi előadóktól adtak elő kortárs és néhány évtizeddel ezelőtt megjelent slágereket.
19 dec
MI a valóság?
A mesterséges intelligenciát érintő aktuális kérdésekről tanácskoztak egy rendhagyó egyetemi workshopon hallgatók és fiatal oktatók. Az eseményen elhangzott, hogy a technológia a Debreceni Egyetem valamennyi tudományterületére és az intézmény életének számos szegmensére hatással van.
18 dec
Mérnököket avattak az agrárkaron
A Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar 190 végzőse vette át diplomáját szombaton a Főépület Díszudvarán. A 2023/2024-es tanév őszi félévében a hallgatók közül 8-an kaptak kitüntetéses, 39-en kiváló, 50-en pedig jeles oklevelet.
13 dec
Legjobbak között a fiatal klarinétművészek
Egy első és egy harmadik helyezést, valamint két rektori különdíjat is begyűjtöttek a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar hallgatói a XVIII. Országos Klarinétversenyen. Az idei kiírásra hazánk minden pontjáról, így például Miskolcról, Pécsről, Szegedről is érkeztek hallgatók Debrecenbe.
13 dec
Támogatott tehetséggondozás a DE-n
Idén is sikerrel szerepeltek a Nemzeti Tehetség Program pályázatain a Debreceni Egyetem tudományos műhelyei, karai és szakkollégiumai, amelyek összesen csaknem 57 millió forintot nyertek az intézmény hallgatóinak tehetséggondozására.
08 dec
Módszerek a tudomány támogatásáért
Az ötletek megvalósításához a pályázatokon át vezet az út. A támogatás elnyerésének lehetőségeivel ismerkedtek meg, valamint betekintést nyerhettek a kutatási célok megfogalmazásának és módszertanának rejtelmeibe a Debreceni Egyetem Tudományhasznosítási mesterkurzusának pénteki eseményén a fiatal kutatók.
06 dec
A beteg gyerekekhez is eljutott a Mikulás
A Debreceni Egyetem Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinikáján gyógyuló betegeket kedden és szerdán is meglátogatta a Mikulás. A Katasztrófaorvosi és Karitatív Koordinációs Központ és a DEKOM Mikulása kutyaszánon, a tűzoltóké pedig a kórház tetejéről egy kötélen leereszkedve, az ablakon át érkezett, hogy édességekkel ajándékozza meg a gyerekeket.
05 dec
Az önkéntességet ünnepelték
Csordultig megtelt a Víztorony rendezvényterme hétfő délután fiatal önkéntesjelöltekkel. A 2024-es Európai Egyetemi Játékok (European Universities Games, EUG) szervezőcsapata Önkénteskedni jó címmel hívta találkozóra a nyári viadal leendő segítőit, középiskolásokat és egyetemistákat egyaránt.
05 dec
Egyetemi Élet – beiskolázási, kulturális és sporthírekkel
Milyen hangulatban teltek a gólyabálok és a DExpó napjai a Főépületben, miként alakult a debreceni mozik története az elmúlt bő száz évben, műfordítói pályázatot hirdetett a DESzínház, illetve remekül szerepelnek a DEAC férfi röplabdázói – egyebek mellett ezekről olvashatunk a Debreceni Egyetem lapjának decemberi számában.
04 dec
Évadzáró a Science Caféban
Anyatejjel az elhízás ellen címmel Röszer Tamás, a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar Gyermekgyógyászati Intézet tudományos főmunkatársa tart előadást a Science Café idei utolsó rendezvényén.