Hírek

21 már
Sikeres volt a DE felvételi kampánya
A Debreceni Egyetem széleskörű marketing és pályaorientációs stratégiájának és a felvételi szabályok változásának köszönhetően az elmúlt évek legsikeresebb felvételi jelentkezési időszakát tudhatja maga mögött – hangzott el a témában tartott keddi sajtótájékoztatón. Az előző évhez képest harmadával többen választották az intézményt, az országos 27 százalékos növekedéshez képest a DE 34 százalékos bővülést ért el a jelentkezéseket tekintve. Az intézm
20 már
A közeljövő kiváló patikusai lehetnek
Virtuális patikában, összetett helyzetekben kellett bizonyítaniuk szakértelmüket a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Kar hallgatóinak az Országos Gyógyszerészi Gondozási – Betegtanácsadási Verseny döntőjében. A résztvevőknek elsősorban magas vérnyomással összefüggő problémákat kellett megoldaniuk.
14 már
Cápák között a DE hallgatója
Lopásbiztos strandtáskával talált komoly befektetőt és mentort Török Gergő, a Debreceni Egyetem marketing mesterszakos hallgatója és társa az RTL Klub műsorában. A fiatal vállalkozók a tavalyi forgatás óta folyamatosan fejlesztik a termékeket, melyekre a vasárnapi adás óta robbanásszerűen megugrott a kereslet.
10 már
Kezdődik az egyetemi futballtavasz
Kisorsolták a Buzánszky Jenő Labdarúgó Egyetemi Kupa tavaszi szezonjának csoportbeosztásait. A legtöbb csapat ezúttal is a Divízió 3 ligában nevezett, de a jövő héten kezdődő küzdelemsorozatban játszik a torna történetében a legtöbb női csapat.
10 már
Modern verseket vár a DEENK
Harmadik alkalommal hirdet versíró pályázatot a magyar költészet napja alkalmából a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár. Az idei kiírás központi témája Csokonai Vitéz Mihály költészete, mivel 2023-ban van az író születésének 250. évfordulója. A műveket a blackout poetry és a képvers műfajában küldhetik be a pályázók.
10 már
Egyetemi kutatóközpont a zöld jövőért
Új alapokra helyezi a biodiverzitás, a klímaváltozás, a fenntartható fejlődés, valamint a vízgazdálkodás vizsgálatát a Debreceni Egyetem (DE). A folyamatban meghatározó stratégiai szerep jut a tavaly létrehozott Biodiverzitási, Vízgazdálkodási és Klímaváltozási Koordinációs Kutatóközpontnak – hangzott el a témában tartott sajtótájékoztatón.
09 már
Szívből a szívről
Az ország vezető kardiológusai osztják meg tapasztalataikat a Debreceni Egyetemen szerdán kezdődött 28. Debreceni Kardiológiai Napokon. A négynapos rendezvény fókuszában ezúttal a koszorúérbetegség, a szívritmuszavarok, a szívelégtelenség, illetve ezek megelőzése áll.
09 már
Szakkörök várják a jövő informatikusait
A tavaszi félévben is meghirdeti középiskolásoknak szóló szakköreit a Debreceni Egyetem Informatikai Kara. Az érdeklődő tanulók a foglalkozásokon felkészülhetnek leendő egyetemi tanulmányaikra és megismerkedhetnek a kar tevékenységével.
07 már
Felvételi: harmadával többen választották a DE-t
Kiemelkedően szerepelt az idei általános felvételi eljárásban a Debreceni Egyetem, több mint tizenegyezren jelölték meg első helyen, ezzel a második legnépszerűbb felsőoktatási intézmény az országban. Idén is a Gazdaságtudományi Kar és a Bölcsészettudományi Kar szakjaira jelentkeztek a legtöbben.
02 már
Miniszteri vizit az egyetemen
- A Debreceni Egyetem jól halad az önfenntartóvá válás útján – jelentette ki Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter csütörtöki debreceni látogatása során. A tárcavezető az intézmény kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységéről tájékozódott az Innovációs Központban, valamint előadást tartott a Gazdaságtudományi Kar hallgatóinak.