Hírek

28 szep
Elismerés az egyetemi lovasképzésnek
A Magyar Lótenyésztők Országos Szövetsége Tenyésztési díját nyerte el a Debreceni Egyetem a XXVIII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon. Az ország legnagyobb állattenyésztési kiállításán a DE Cselszövő Gidran I-54 (Serény) nevű gidrán kancája fajtagyőztes lett.
26 szep
Aerogélek a csontpótlásban
A csontszövet mesterséges pótlására dolgoztak ki új technológiát egy most záruló négyéves kutatás-fejlesztési programban a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar, valamint az Általános Orvostudományi Kar kutatói.
23 szep
Kitüntetett ÁJK-s hallgató
Jogászdíj elismerésben részesült Herdon István, a DE Állam- és Jogtudományi Karának az előző tanévben végzett hallgatója, aki jelenleg a DE Marton Géza Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola nappali tagozatos hallgatója. A doktorandusz győztes pályázatának címe: A vállalkozó joghallgató.
22 szep
Életet menthet a korai felismerés
A familiáris hiperkoleszterinémia már fiatalon szívinfarktust, agyvérzést okozhat. Az öröklődő genetikai rendellenesség korai felismerése és kezelése azonban jelentősen csökkentheti a szövődmények kialakulását. Erre hívják fel a figyelmet a szakemberek a betegség világnapján, szeptember 24-én.
21 szep
Maszkot fel!
Kötelező a szájat és orrot eltakaró maszk viselése 2021. szeptember 22-étől, szerdától kezdődően a Debreceni Egyetem valamennyi dolgozója és hallgatója részére munkaidőben és a tanítási időben az e tevékenységekre szolgáló helyiségekben, valamint a közlekedő és kiszolgáló helyiségekben.
20 szep
Kutatásokkal a jobb életminőségért
A gyógyítás és a diagnosztika területén is születtek új eredmények a Debreceni Egyetem és a Pécsi Tudományegyetem most lezárult közös projektjében. A több mint 4 évig tartó kutatássorozat 1,3 milliárd forint európai uniós támogatásból valósult meg.
19 szep
RUR-rangsor: élen az orvosképzésben
Legjobb hazai orvostudományi képzőhelyként a 228. helyet szerezte meg a Debreceni Egyetem a Round University Ranking orvostudományi rangsorában. Az intézmény több mint száz pozíciót lépett előre az elmúlt két évben a tematikus listán.
19 szep
Eredményes fehérjekutatások
Új gyógyszereket is fejleszthetnek a Debreceni Egyetem most zárult négyéves kutatásának eredményei alapján. A PHARMPROT kutatóhálózatban mintegy 100 szakember vizsgálta a fehérje-kölcsönhatásokat. A 900 millió forintos projekt eredményeiről eddig 61 nemzetközi közlemény jelent meg.
19 szep
Orvosdoktorokat avattak
Több mint 200 magyar és külföldi végzős hallgató tette le esküjét, és vette át orvosdoktori diplomáját a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Karának hétvégi ünnepségein. A kar dékánja hangsúlyozta: a felavatott orvosok az ország egyik legjobb egyetemén szerezték meg tudásukat.
19 szep
Egyetemi finomságok a Zamaton
A legújabb gasztrotrendek, a gasztronómia mint a vidékfejlesztés egyik tényezője, valamint a funkcionális élelmiszerek és a közétkeztetés jelentősége – ezek voltak a ZAMAT Fesztivál konferenciájának főbb témái. Az eseményen a DE saját fejlesztésű kolbásza nyerte a legjobb debreceni páros címét.