Hírek

04 szep
Kínai őszközép ünnep a ZOO Debrecenben
Idén is megtartja a hagyományos kínai őszközép ünnepet szeptember 14-én, szombaton a Debreceni Egyetem (DE) Bölcsészettudományi Kar (BTK) Konfuciusz Intézete. A színes, zenés-táncos programokat ezúttal a Nagyerdei Kultúrpark Pandanapjaihoz csatlakozva mutatják be az intézmény kínai hallgatói és oktatói.
04 szep
Változások a gyakorlati tanárképzésben
Az idén ősztől induló új, gyakorlat- és értékorientált pedagógusképzés állt a középpontjában annak a szakmai találkozónak, amelyet köznevelési partnereivel közösen tartott a Debreceni Egyetem Pedagógusképző Központja. A tanácskozáson a kisgyakorlatok szervezésével kapcsolatos kérdéskörön túl a résztvevők tájékoztatást kaptak az egyetem szeptemberben induló, leendő mentortanárok számára indított képzéséről is.
03 szep
Többezres hallgatói részvétel az IK nemzetközi nyári kurzusain
Korszerű informatikai tudást kaptak és versenyképes tanúsítványt szerezhettek a Debreceni Egyetem Informatikai Kar (IK) hallgatói, akik részt vettek a Microsoft és az NVIDIA által támogatott kurzusokon. Az online képzésekre a Debreceni Egyetem Informatikai Karáról és az indiai Vishwakarma Informatikai Intézettől jelentkeztek hallgatók, összesen több mint négyezren kapcsolódtak be a főként az adattudomány, a mesterséges intelligencia, valamint a mélytanulás területét érintő
02 szep
Közösség a tudományért
Ötödik alkalommal szervezte meg nyári szakmai találkozóját a Doktoranduszok Országos Szövetsége (DOSZ) a Debreceni Egyetem Doktorandusz Önkormányzatával közösen. Az augusztus 30-szeptember 1. között a Debreceni Egyetemen rendezett eseményen a hazai és határon túli doktorképző intézmények mintegy 160 magyar és külföldi PhD-hallgatója vett részt.
02 szep
Roma szakkollégiumok országos tanévnyitója Hajdúböszörményben
A Debreceni Egyetemen nyitotta meg tizennegyedik tanévét hazánk tizenegy roma szakkollégiuma. A szeptember 1-ig tartó háromnapos rendezvényre az ország minden szegletéből érkeztek hátrányos helyzetű hallgatók, hogy közösen kezdjék meg az őszi szemesztert.
29 aug
Pótfelvételi: idén is a legjobbak között a DE
Kiemelkedően teljesített a Debreceni Egyetem a 2024-es pótfelvételin is. Összesen 753 hallgatót vett fel az idei pótfelvételi eljárásban az intézmény, így szeptembertől több mint tízezer elsőéves kezdheti meg tanulmányait az egyetemen.
29 aug
FISU Healthy Campus: a csúcsra ért a Debreceni Egyetem
Magyarországon elsőként és egyelőre egyedüliként érte el a legmagasabb, platinum fokozatot a Debreceni Egyetem a FISU Healthy Campus minősítési rendszerében. A DE jelenleg így a világ azon mindössze 38 intézménye közé tartozik, amelyek a legmagasabb minősítéssel rendelkeznek az egyetemi életminőség, életmód területén.
23 aug
Amerikai álom a Debreceni Egyetemen
Egyedülálló lehetőséget kapott a DE Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar négy hallgatója, akik a precíziós mezőgazdasági mérnök képzés keretében fél évet tanulhatnak a Dél-Dakotai Állami Egyetemen. A leendő szakemberek szombaton indulnak a tengerentúli intézménybe, ahol az előadások mellett farmgyakorlatokon is részt vehetnek.
05 aug
Őssejtekkel végzett kutatások a csontregeneráció területén
Jelentős eredményeket ért el a Debreceni Egyetem Fogorvostudományi Karának kutatócsoportja, amely a bölcsességfog eredetű őssejtek fogászati célú hasznosítását kutatja. A kutatások szerint őssejtek felhasználásával egyszer majd nemcsak szuvas fogakat lehet betömni, hanem akár csontot vagy maradandó fogakat is újra lehet növeszteni.
31 júl
A DE 15 kollégiuma várja az elsőéveseket
Négy város, 1250 férőhely – a Debreceni Egyetem elsőéves hallgatói augusztus 14-ig jelentkezhetnek a kollégiumokba. Debrecenben 12, Szolnokon, Nyíregyházán és Hajdúböszörményben pedig egy-egy korszerű diákszállást kínál az intézmény a gólyáknak.